Húsvét a készülődés jegyében

A húsvét egyházi és polgári ünnep is egyben, fontos hagyományokkal, melyek gyermekeink kötődésének részét képezik.

A húsvét és a készülődés többnyire  kimerül abban, hogy leporoljuk és kitesszük az ezeréves tojásdíszeket, rakunk köré egy kis tavaszias dekorációt, és sütünk valamilyen süteményt. A bátrabbak pedig egészen a piros tojás festésig is elmerészkednek. Pedig mint minden ünnep, a húsvét is jó lehetőség arra, hogy a család közös tevékenységekkel és programokkal hangolódjon az eseményre, nem mellesleg változatos és kreatív elfoglaltságokkal foglalva le az aprónépet.

Beszélgessünk a húsvét lényegéről

A nagy naptári ünnepek kapcsán hajlamosak vagyunk csak a munkaszüneti napot és a pihenőidőt látni, megfeledkezve az adott ünnep tényleges tartalmáról. Pedig ünnepeinkben elődeink évezredes hagyományai nyilvánulnak meg, melyet ha nem is feltétlenül kell egy az egyben vallanunk, a tradícióhoz való kapcsolódás minden ember számára fontos érték és erőforrás. Egy kisgyermek érzelmi fejlődésében is jelentős szerepe van a hagyományok megismerésének és az ezen keresztüli kapcsolódásnak, illetve magának az ünnepnek, mint az ő kis életében is ismétlődően visszatérő „rítusnak”, szokásoknak. 

 

A húsvét a test és a lélek ünnepe is egyben, amit némi empátiával közös élménnyé varázsolhatunk.

 

Beszélgessünk arról, hogy mit ünneplünk húsvétkor: a húsvéti nyuszi és a hímes tojás kapcsán megemlíthetjük a pogány termékenység ünnepeket, de meséljünk Jézus történetéről is gyermekünk életkorának megfelelő szinten, őszinte természetességgel beleszőve ezzel kapcsolatos saját hitrendszerünket, legyen az vallásos vagy nem hívő meggyőződés.

Kézműveskedjünk!

Az ünnepre való készülődés jó lehetőség a kézműveskedésre is, és egyúttal akár a húsvétról való beszélgetéshez is jó alkalmat teremt.

A húsvét dekorációi

Mindenféle tavaszi dekoráció készítése aktuális ilyenkor: színes tulipánt, méhecskét, óriás szívet stb. különböző kreatív anyagokból, színes papírokból kivágva díszíthetnek színes dekorgumi mintákkal és figurákkal, vagy pedig saját rajzzal, csillámragasztással stb.. A kicsik különösen élvezik az ujjfestékkel való játékot, úgyhogy ezt most is bevethetjük. 

 

A húsvét kitűnő alkalom arra, hogy otthonunkat is ünneplőbe öltöztessük.

 

A húsvéti tematikában azonban kétségkívül a nyuszik és a tojások meg a kiscsibék viszik a prímet – ezek szintén készülhetnek a fenti technikákkal, de beszerezhetünk hozzá natúr fából kivágott húsvéti nyuszi formákat is, melyeket a gyermek szabadon díszíthet, festhet. Ha a vágást-ragasztást-festést megunta a kicsi, másnap érdemes újfajta ötlettel előállnunk, amihez mindig jó alternatíva a Hama vasalható gyöngykészlet. Ez precíziósabb finommotorikus munkát igényel a gyermek részéről, amiben – életkorának megfelelő szinten – egyszerre fejlődik a színek és a geometrikus formák felismerése, a szem-kéz koordináció, a figyelemkoncentráció és türelem, valamint a kreativitás és a képzelőerő. Ráadásul a készen kapható formákkal a sikerélmény is garantált, és az univerzális alaplapokon kívül beszerezhető nyúl figura és tojás forma is. A Hama a legkisebbektől kezdve minden életkorú gyereknek jó játék, ugyanis különböző méretű gyöngyökkel vannak ellátva a kisebb és a nagyobb korosztálynak szánt csomagok.

Hímes tojás

A színes dekoráción és figurákon kívül persze jól tesszük, ha családi tojásfestéssel is próbálkozunk, ez mindig jó közös program. Iskolás gyerekkel már bátran kipróbálhatjuk a hagyományos viaszolós (írókás) hímestojás-dekorálást is. Kicsiknél a viaszt helyettesíthetjük zsírkrétával: a tojáshéjra rárajzolt mintát itt ugyanúgy nem fogja be a festék. 

 

A húsvét egyházi és polgári ünnep is egyben, fontos hagyományokkal, melyek gyermekeink kötődésének részét képezik.

 

A viaszolásnál egyszerűbb a szintén hagyományos berzselés technikája: gyűjtsünk közösen érdekes formájú, apró levélkéket és virágszirmokat, majd benedvesítve helyezzük rá körbe a főtt vagy kifújt tojásra, és egy nejlonharisnya-darabkával szorosan burkoljuk be a tojást, ezzel rögzítve a mintát, majd így merítsük azt a festéklébe.

Ha nem akarunk a festéklével bajlódni, ecsettel is festhetünk mintát a tojásra, vagy még egyszerűbb például lakkfilccel rajzolni rá. Bevonhatjuk különböző öntapadós kreatív anyagokkal, és próbálkozhatunk glitterfóliával is. Az interneten se szeri, se száma a tojásdíszítési ötleteknek – válasszuk ki a gyermekünk kézügyességéhez, kreativitásához legjobban passzoló módszert, és töltsünk közösen egy szép délutánt hímes tojás készítéssel.

Süssünk-süssünk valamit!

Az ünnepi készülődésnek elengedhetetlen része a sütés-főzés. Jól tesszük, ha ebbe is bevonjuk a gyerekeket, hiszen a közös tevékenység, a „nagyok” munkájában való részvétel mindig inspiráló egy kisgyerek számára, emellett értékes együtt töltött idő, ami alatt sok mindenről lehet beszélgetni, miközben a gyermek fontos készségeket és gyakorlati tudást sajátít el. Ehhez a programhoz külön hasznos, ha neki is megvan a saját cukrászkészlete sodrófával, kiszúróval, derelyevágóval és minden egyéb tartozékkal. A Dantoy bioműanyag játékok valódi cukornádból készültek, és 100%-ban újrahasznosíthatóak, így ezek vásárlásával a környezetvédelemre is nevelhetjük gyermekünket.

Ezt is olvasd el!