Miért fontosak a logikai játékok?

A logikai játékok már egészen kicsi gyermekkortól bevethetők a gyermek problémamegoldó készségének fejlesztése érdekében.

A logikai játékok kétségkívül a leghatékonyabb és egyúttal a legélvezetesebb agytornát jelentik szó szerint 1–99 éves korig (afölött meg aztán végképp!).

A logikai játékok szerepe a képesség és készség fejlesztésben

A titkuk abban rejlik, hogy az aktuális életkori sajátosságok szintjén alaposan megdolgoztatják felnőtt és kisgyermek agytekervényeit egyaránt. Ez időseknél nagymértékben segíti a szellemi képesség megőrzését, edzésben tartva a memóriát és az összetett gondolkodási műveleteket. Kisgyerekeknél pedig a különböző kognitív tevékenységek megalapozásában, kialakulásában és fejlesztésében van óriási szerepe.

A logikus gondolkodási funkciókra az élet minden területén pillanatról pillanatra szükségünk van: ennek segítségével tervezünk meg egy munkafolyamatot, hozunk kisebb-nagyobb döntéseket, következtetünk az úttesten előttünk haladó kerékpáros várható viselkedésére, építjük fel Zoom-előadásunk gondolatmenetét, és még a végtelenségig sorolhatnánk. Hogy milyen szintű összetett gondolkodási műveletekre vagyunk felnőttként képesek, az kisgyermekkorban alapozódik meg, aminek hiányosságai később nem igazán pótolhatók.

A logikai játékok és a gyermekek idegrendszerének fejlődésének összefüggéseiről röviden

Ma már tudjuk, hogy egy kisbaba agyműködésének fejlődésében az a döntő, hogy az idegsejtek között minél több és többirányú hálózatos kapcsolat alakuljon ki. Az agynak ez az úgynevezett plaszticitása az első évben a legerőteljesebb; a magasabb rendű kognitív funkciókhoz (például gondolkodás, viselkedés) kötött agyi területek fejlődése pedig az első év vége és az ötödik életév között a legintenzívebb, és úgy tíz-tizenkét éves korig még viszonylag rugalmasan fejleszthető. Miután az első év során a kognitív fejlődés lassan különválik a szenzomotoros (mozgásos-érzékeléses) fejlődéstől, a pár éves kisgyermek fokozatosan elkezd képessé válni absztrakt fogalmakban való gondolkodásra, mint az osztályozás-csoportosítás, párosítás, kisebb-nagyobb, rész-egész, hasonlóság-különbség, majd később az ok-okozati összefüggések, törvényszerűségek, következtetés stb. levonására.

Ebben a folyamatban óriási szerepe van a logikai játékoknak, amelyeknek egészen egyszerű formáit már féléves korban is alkalmazhatjuk. Nem kell nagy dolgokra gondolni – kezdetben elég, ha a színes építőkockákat kezdjük rakosgatni-csoportosítani valamilyen rendszer szerint: színek, méret, forma alapján, vagy a formaillesztő kockába/vödörbe közösen megkeressük a nyíláshoz tartozó megfelelő alakzatot. Megragadhatunk az ilyen játékokra alkalmi helyzeteket is: a piacról hozott zöldséget, gyümölcsöt szintén szortírozhatjuk különböző tulajdonságaik alapján, amibe érdemes a tapintási-szaglási ingert is bevonni: a keménységét-puhaságát, illatát is vizsgáljuk meg. Ezek a játékok, ha élvezetesen csináljuk, kedves közös tevékenységgé válhatnak, amit aztán egyre nehezíthetünk, eljutva az összetettebb szempontok szerinti csoportosításhoz (sárga ÉS lukas, négyzet alakú ÉS nagy, stb.), illetve fejleszthetjük vele a finommotoros mozgásokat is, ha a varródobozunk gombkészletét vagy színes gyöngyöket veszünk elő. Ezek a tevékenységek aztán idővel átmehetnek célzott logikai játékokba, amelyekből rengeteg féle létezik a gyerekek életkorának megfelelően is, és típusuk szerint is. Íme néhány tipp.

Logikai játékok kicsiknek

Képkirakó játékok feladatkártyákkal

Ezek a célzott játékok az egyszerűtől a bonyolultabbakig fejlesztik:

  • A forma- és színfelismerést, 
  • A megfigyelést és a szabálykövető másolást, 
  • A rész–egész viszony és a térbeli viszonyok felismerését, valamint
  • a logikus gondolkodást.
  • Alapvetően fejlesztik a kézügyességet és a kreativitást is.

A feladatkártyákkal ellátott játékok különböző nehézségi szintű logikai kihívások elé állítják a gyerekeket. Ilyen játék például a Logikus farm, a Logikai városépítő, a Buggzle, a Logikai toronyépítő és az igencsak összetett és kreatív lehetőségeket rejtő Képkirakó kockák.

Térbeli formák egymásba illesztése

A kirakós játékok háromdimenziós változata nagyobb kreativitást és még komolyabb formafelismerő, térbeli absztrakciós és logikai készségeket kíván. A látványosan felépülő térbeli szerkezet pedig különösen motiváló a gyermek számára. Ebben a kategóriában ajánljuk például a Logikai tornyokat, a Rétegkirakót és az X építőt.

Csoportosítás-párosítás

Az absztrakció egyik első lépése, hogy:

  • A gyermek felismerje bizonyos dolgok közös és eltérő tulajdonságait,
  • és ezen szabályszerűségek alapján tudjon csoportosítani dolgokat.

Nagyon jók ehhez a Woodyland Témacsoportosítói, a Goula Halacskás szín- és formakeresője vagy az Ételeink és a színek, de ezeken kívül is még számtalan párosítós játék közül lehet válogatni.

4-5 éves kortól

Mintafelismerés

Az osztályozó-csoportosító játékok magasabb szintű absztrakciót és kombinációs készséget igénylő változata az:

  • Ahol már nem egy adott tulajdonság alapján kell elrendezni az elemeket,
  • hanem fel kell ismerni a tulajdonságaikban a szabályszerűséget (mintát),
  • illetve ezek alapján, többféle szempontnak megfelelően kell kiválasztani és összerendezni őket.

Ez a típusú játék már felnőtteknek is kiváló agytorna, különösen ha időre versenyzünk benne. Egyszerűbb változat a Ravensburgertől a Logo Colorino színek és formák, és nagyobb kihívást jelent például a Figurix szabályjáték.

 

Az osztályozó-csoportosító játékok magasabb szintű absztrakciót és kombinációs készséget fejlesztő játékok.

Sorozatalkotás

Fontos logikai művelet a sorozatalkotás, amelyben az egymásutániság felismerése és az ezen elv szerinti kapcsolódások létrehozása a cél.

  • Ennek legismertebb játéka a klasszikus dominó, melynek ma már rengetegféle verziója létezik, így különböző életkorokban és különböző készségek fejlesztésére alkalmasak.
  • Az időbeli (előtte-utána) sorozatok alkotását segíti a Cognito Előtte, utána képes játéka, más sorozatalkotó játékok pedig az egymáshoz viszonyított fokozatok (például semmi-kevés-több-legtöbb) elsajátítását segítik elő.
  • A Logico játékcsaládnak is van sorozatokra specializált feladatkártya-csomagja.
  • Speciális, magasabb kombinatorikai műveletet igénylő (és ezért nagyobbaknak ajánlott) sorozatjáték az amőba, ami műanyag és fa, illetve gyerekméretű szabadtéri változatban is kapható. 

Matematikai műveletek előkészítése

Ezekben a játékokban észrevétlenül lehet fokozatosan elsajátítani a számfogalmat, a kevesebb–több–egyenlő viszonyokat, a rész–egész viszonylatot és az alapműveleteket. Kiváló szórakoztató játék erre a célra például a Szörnyen jó matematikai mérleg, a Matematikai számmérleg és az Egyensúlyozó babocskák.

 

A Szörnyenjó logikai mérleg már egészen kicsi kortól alkalmazható probléma megoldó és számtani készségeket fejlesztő játék.,

5-6 éves kortól

Konstrukciós játékok

A problémamegoldó konstrukciós játékok, amelyekben egy működő rendszert kell létrehozni bizonyos szabályok vagy szabályszerűségek alapján, nagyon jól fejlesztik a figyelmet és a türelmet, a vizuális memóriát, a kreativitást, a logikus gondolkodást, problémamegoldást és a képzeletet. Kisebbeknek izgalmas feladat például a Cogy fogaskerék, kicsit nagyobbaknak pedig a hozzá hasonló Crankity.

A logikai játékok már egészen kicsi gyermekkortól bevethetők a gyermek problémamegoldó készségének fejlesztése érdekében.

Térbeli bűvös összerakók

Itt nem sablon alapján kell elkészíteni egy szerkezetet, hanem adott elemekből egy adott alakzatot kell megkonstruálni anélkül, hogy az összeállításhoz ismernénk a szabályokat. Ezekben a feladatokban a gyermeknek (és felnőttnek) saját kreativitását, kombinációs készségét és térlátását kell használnia, amihez igencsak szükség lesz kitartásra, türelemre és a tanulás-újrapróbálkozás képességére is. Nagyon izgalmas kihívás például a Logikai csillag és a Logikai formák.

Tologatós problémamegoldó logikai játékok

A tetrisz jellegű térbeli tologatós játékoknak nagyon sok egyszerűbb és bonyolultabb változata létezik, melyeknek lényege egy kétdimenziós térbeli probléma megoldása. Egészen pici kortól fejleszthetjük vele a kreativitást, térbeli összefüggések felismerését, a stratégiai gondolkodást és a vizuális memóriát. Kisebb kortól ajánljuk például a Trükkös ujjak feladatkártyákkal játékunkat, nagyobbacskáknak pedig a Csúcsforgalom junior változatát.

A Csúcsforgalom logikai játék lényege egy kétdimenziós térbeli probléma megoldása.

 

Labirintusjátékok

A problémamegoldó játékok speciális válfaja a labirintusjáték, melynek bonyolultabb változatai jól előkészítik a stratégiai játékokat is. Kiválóan fejlesztik a figyelemkoncentrációt, a térlátást, vizuális memóriát, a logikai gondolkodást és a problémamegoldó képességet. Kisebbeknek ajánlható egyszerűbb változata például a Találd meg a helyes ösvényt, kisiskolások számára izgalmas a stratégiai gondolkodást és versengést igénylő Furfangos labirintus.

Logikai-stratégiai játékok

Előregondolkodást és sok más összetett kognitív tevékenységet igényelnek a stratégiai jellegű logikai játékok, melyek fejlesztik a konstruktív gondolkodást, problémamegoldást, kreativitást, nem mellesleg türelemre, önfegyelemre, kitartásra és szabálykövetésre is tanítanak. Akár óvodáskortól ajánljuk a Kígyózó labirintust és a programozást előkészítő Scottie Go! játékunkat, kisiskolás kortól pedig a Code mastert és a Morphy logikát.

Logikai gondolkodtató játékok

A tisztán logikai gondolkodtató játékok intellektuális kihívást jelentenek. A „bemeneti” információk alapján kell következtetéseket levonni és szabályszerűségeket felismerni, majd alkalmazni, miközben az újabb információk alapján mindezt újra és újra felül kell vizsgálni, és döntéseket hozni. Iskoláskortól ajánljuk a Mesterlogikát, mely a logikus gondolkodás és problémamegoldás mellett fejleszti a kombinációs készséget, rugalmas gondolkodást, koncentrációt és a megfigyelő képességet is.

LOGICO fejlesztő játékok

A Logico izgalmas és szórakoztató problémamegoldó játékokat forgalmaz.

Speciális logikai fejlesztő játékcsalád a LOGICO, mely az eddig említettekkel ellentétben célzott oktató játék, ám a feladatok olyan izgalmasak és játékosak, maguk az eszközök pedig annyira színesek és érdekesek, hogy a gyerekek cseppet sem bánják a direkt oktató célzatot, és imádnak vele játszani! Emellett fontos előnye, hogy a feladatkártyák és a hozzájuk tartozó tábla úgy van kitalálva, hogy a gyerekek önállóan is tudnak játszani, majd ellenőrizni a feladatmegoldást. A Logicóhoz számtalan témacsoportban kaphatók feladatkártyák, melyek egyre nehezedő feladatokból épülnek fel. A kivételes fejlesztő hatású LOGICO játékcsaládról bővebben itt írtunk.

Ezt is olvasd el!